close
back to the blog
Geréb Orsolya
June 10
Lovable Workplaces

Elindult a 3. Szerethető Munkahely versenyünk! Nevezd be te is a céged!

Idén 3. alkalommal szervezzük meg a Szerethető Munkahelyek versenyünket, amelyen 30 romániai cég kapja majd meg a Szerethető Munkahelyek Díjat, közülük pedig a szakmai zsűri 3 nevezőt Employer branding különdíjban is részesít.

Idén 3. alkalommal szervezzük meg a Szerethető Munkahelyek versenyünket, amelyen 30 romániai cég kapja majd meg a Szerethető Munkahelyek Díjat, közülük pedig a szakmai zsűri 3 nevezőt Employer branding különdíjban is részesít. A nevezés júniusban elindult, reméljük, hogy a te céged is csatlakozik a versenyhez!

A DreamJobsnál hisszük, hogy minden munkahely lehet álommunkahely valaki számára, ezért adunk teret arra, hogy ezt a cégek a nagyvilágnak is megmutassák. Mert minden cég másért szerethető: a jó vezetőért, a transzparenciáért, az összeforrt csapatért, a modern munkaeszközökért, a bevezetett wellbeing módszerekért stb. Ezért is gondoljuk úgy, hogy minden cégnek esélye van arra, hogy elnyerje a Szerethető Munkahely Díjat.

Mi is a Szerethető Munkahelyek Díj?

A Szerethető Munkahelyek verseny célja, hogy minél többen megismerjék, milyen jó munkahelyek vannak 2022-ben is Romániában. A verseny során bemutatjuk, hogy miért szeretik az ott dolgozók ezeket a munkahelyeket, hogy a kínált termékeken és szolgáltatásokon túl milyen a függöny mögötti élet ezeknél a cégeknél.

A megmérettetésre minden mikro-, kis- és közép-, illetve nagyvállalat nevezhet iparágtól, cégmérettől és lokációtól függetlenül. Amint a bevezetőben is említettük, Romániában idén 30 cég nyeri el a Szerethető Munkahelyek Díjat. A 30 cég közül pedig hármat különdíjjal is jutalmaz majd a szakmai zsűri.

De mi mindentől lehet szerethető egy munkahely?

Sokkal több mindentől, mint ahogy elsőre gondolnánk. Kutatások alapján hosszú távon nem kizárólag a fizetés motiválja a dolgozókat. Az anyagi biztonságon kívül számít, hogy a munkatárs:

  • tud-e pozitív hatást gyakorolni a cég működésére?
  • teret kap-e véleménye kinyilvánítására?
  • részt tud-e venni valamilyen szociális vagy környezeti probléma megoldásában?
  • kikkel dolgozik együtt?
  • az adott iparágban a legjobb cégnél dolgozhat-e?
  • a munkája a hivatása is egyben?
  • van-e lehetősége szaktekintéllyé és vezetővé válni?
  • milyen a munka-magánélet viszonya?
  • hogyan érzi magát a cégnél, akár olyan nehéz időszakban is, mint egy járvány vagy gazdasági válság?

A versennyel az is a célunk, hogy segítsünk a cégeknek feltérképezni, melyek azok a bérezésen kívüli motiváló tényezők, amelyekkel segíthetik a kollégáik kötődését, és hogy ezeket büszkén meg is mutathassák a nagyvilágnak.

Az idei Szerethető Munkahelyek verseny témája

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy olyan témát szerettünk volna fókuszba helyezni, ami különösen nagy hatással lehetett a cégek mindennapjaira. Ezért is választottuk idei témánknak a digitalizációt, egész pontosan a digitalizáció térnyerését a munka világában. Itt a lehetőség, hogy munkáltatóként megmutasd, melyek a kedvenc digitális megoldásaitok! Töltsd ki a profilodon az erre létrehozott boxot, hogy még nagyobb eséllyel indulj a versenyen!

Miért tartjuk fontosnak ezt? A járvány hatása is bizonyára, de az elmúlt években vitathatatlanul nőtt a digitális megoldások szerepe, különösen a munka világában. Hogy ez megkönnyíti, vagy épp nehezíti az életünket, az jó kérdés. Ahogy az is, vajon milyen hatása van a digitalizációnak a toborzásra, az onboarding folyamatra és a belső kommunikációra. És arra is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen szakmák fognak eltűnni vagy épp megjelenni a jövőben.

Többek között ezeket a kérdéseket fogjuk az idei, 2022. november 17-én megrendezett,  ingyenes Szerethető Munkahelyek Konferencia online előadásaiban és workshopjain körbejárni. Az online konferenciát követően adjuk majd át a Szerethető Munkahelyek Díjakat a nyerteseknek.

Hogyan zajlik a nevezés?

Nagyon egyszerűen: regisztrálj a DreamJobs.ro oldalon cégként, töltsd ki a cégprofilod, majd publikáld. Ezzel automatikusan bekerülsz a nevezettek közé! Ha már korábban is rendelkeztél publikus cégprofillal, akkor automatikusan a nevezettek között is vagy. Amennyiben nem akarsz részt venni a megmérettetésen, a céges profilodba belépve pár kattintással visszavonhatod a nevezésed.

A nevezés 2022. szeptember 30-ig tart majd, ezt követően a szavazó közönség októberben értékeli, pontozza a cégeket!

Kíváncsi vagy a tavalyi nyertesekre?

2021-ben 15 erdélyi cég kapta meg az elismerést. A díjazott cégek listáját itt találod.

More articles

Related jobs

Still looking for your dream job?

Subscribe to our newsletter and stay up to date with the latest news and offers!

Please provide your email address!