close
back to the blog
Geréb Orsolya
October 14
Lovable Workplaces

Mutatjuk nektek idén is a hazai, Szerethető Munkahelyeket!

Október a szavazás hónapja a DreamJobsnál. A 2021-es Szerethető Munkahelyek/Loveable Workplaces díj tulajdonosait keressük egész hónapban. A versenyről Ambrus Laurával, az Erdélyi Magyar Televízió Mozaik című műsorának szerkesztőjével beszélgettünk.

Október a szavazás hónapja a DreamJobsnál. A 2021-es Szerethető Munkahelyek/Loveable Workplaces díj tulajdonosait keressük egész hónapban. A versenyről Ambrus Laurával, az Erdélyi Magyar Televízió Mozaik című műsorában beszélt Arros Orsolya, a DreamJobs Romania vezetője.

Szerethető Munkahelyek verseny nem ismeretlen azok számára, akik már a tavaly is bekapcsolódtak az eseménybe. 2020-ban ugyanis a magyarországi rendezvénnyel egyidőben itthon is megszerveztük a hazai versenyt és díjaztuk az erdélyi Szerethető Munkahelyeket.

Idén sem lesz ez másként, sőt, a munkavállalók szavazatai alapján ebben az évben már 15 nemcsak erdélyi, hanem romániai cég nyeri el a Szerethető Munkahelyek Díjat, ezen felül pedig 2 HR és 2 Employer Branding szakmai különdíjat is kiosztunk.

Javában folyik a szavazás, amelynek során az álláskeresők vonzó hazai cégeket ismerhetnek meg, és a leadott voksaikkal egy-egy értékes heti nyereményt, vagy a fődíjat, egy Lenovo All-In-One-t is hazavihetnek.

De lássuk, milyen hasznos információkat árult még el a Szerethető Munkahelyek Díj 2021/Loveable Workplaces Awards 2021 versennyel kapcsolatban Orsi a Mozaik sárga kanapéján:

 

More articles

Related jobs

Still looking for your dream job?

Subscribe to our newsletter and stay up to date with the latest news and offers!

Please provide your email address!